Remember when

2.rész

*Harry

- Ez amúgy tök cool. - szóltam hozzá Lou-hoz hazafelé menet.

- Mi?

- Hát, hogy nem ismer.

- Ja, azt hittem már, hogy annak örülsz, hogy sosem jönnek össze a barnák.

- Caroline félig az volt. - kontráztam.

- Félig. - sóhajtottam. - Most amúgy merre megyünk? Haza? Mármint hozzátok haza?

- Ő… Felőlem te haza mehetsz, ha nem fogok hiányozni, de nekem még van egy kis bevásárolni valóm… - halásztam elő a zsebemből a kis cetlit. - Van itt tej, ketchup, kenyér, tejföl, liszt, saláta, tejszín, kapor, sajt, krumpli. RÉPA csupa nagybetűvel, estébéestébé… Én is szeretlek. - mondtam mikor elolvastam a lista végén szereplő „Szeretettel, Louis.” aláírást ami mellett még egy cica rajza is ott volt.

- Én írtam. A magyar tanárom szerint szépen írok, írtam.

- Ez kedves. - mosolyodtam el pár pillanatra. - Igen, tényleg. De azt a rajztudást még csiszolni kellene. Gyere cipekedni. - ragadtam karon és elhúztam a másik irányba, amerre a bolt van. - … Szeretettel, Harry.

░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░

- Szia anyu. - nyitottunk be a házba nyolc teli szatyor kíséretében.

- Sziasztok. Mindent megvettetek?

- Aha. Asszem’. - pakoltunk le a szatyrokat a pultra, miközben nyomtam anya arcára egy puszit. Elkezdtünk kipakolni belőle. Legalább is én próbáltam, de Louis minden 2 dolognál megkérdezte, vagyis inkább mindegyiknél, hogy hova való. - Amúgy mi ez a hirtelen nagy bevásárlás? … Mindenből.

- Emlékszel még Ronnie-ékra?

- Milyen Ronnie? - néztünk mindketten anyára.

- Kiskorodba sokat játszottál vele én pedig az anyjával elég jóban vagyok/voltam. Nyáron mindig ide jöttek pár hétre a mamájához. Csak már rég nem jöttek, mert kiköltözött Magyarországra.

- Valami dereng… Tud angolul?

- Hát persze… Hmm… Azt kérted szülinapjára egy gyűrűt vegyünk neki, te pedig oda mentél, letérdeltél elé és megkérdezted, hogy lesz-e a feleséged. - mondta, mire mindhárman felnevettünk.

- Nahát, Harry nem is mondtad, hogy kiskorodban is nőcsábász voltál. - veregetett hátba.

- És mit mondott?

- Igent. - tett már lemért dolgokat egy nagy tálba és összekeverte.

- Na jó… Ez a hír sokkolt , eljegyeztem valakit. És akkor mi van velük? Jönnek esküvőre? - töltöttem egy pohár vizet.

- Nem, nem. Átjönnek holnap estefelé kicsit nosztalgiázni… grill-BBQ.

- Ugye nem rajongó? Mert nem szeretném, ha az egész este az menne, hogy: te jó ég! Együtt grillezek a 1D-vel! - torzította el a hangját Lou.

- Na, látod. Erről fogalmam sincsen. Maximum, ha olyan őrült rajongók, mint amilyenekről meséltek. Bezárkóztok. Nem hiszem amúgy. De ez csak egy női megérzés. Sziasztok! - nézett föl egy pillanatra és köszönt a fiúknak, akik épp lefelé jöttek a lépcsőn.

- Hello! - köszöntek vissza.

- Holnap vendégek jönnek. - mondta anya miközben tovább kevergette a… valamit.

- Bizony. Harry menyasszonya. - Átkarolta a vállamat. A három fiú ledöbbent. Niallnek még a szája is kinyitódott.

- Ez… Mégis… Mikor történt? - kérdezte Zayn szakadozva.

- Jó rég. - fordult felénk anya a táltól mosolyogva.

░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░

*Ronnie

- Ugye nincs semmi terved holnap estére? - ült le az ágyamra anya. Én törökülésben, az ölemben egy Nicholas Spraks könyvvel ültem.

- Tudod, hogy sosem voltam az a nagyon „otthonról eljárós” típus.

- Pedig most is a plázában voltál.

- Az más. Oda nem este megyek és nem „lógni” mert a ruhák fontosak. És egyedül megyek, mert senki sem képes 2 órán át bent lenni a drogériában. Rajtam kívül. Arról nem is beszélve, hogy egykor elmegyek, és nyolc fele érek haza. - hadartam el mutogatva a kezemmel, majd lelassítottam. - Ami ugye már este... szóóval.. nem mondtam semmit…

- Abbey szeret vásárolni nem?

- Szeretni, szeret. De nem hét órán keresztül. Egyszer velem jött. Rajta converse volt rajtam meg magas sarkú. Lábfájás miatt hazajöttünk.

- Hogy ha nem mentél volna magas sarkúban talán nem fá…

- Neki fájdult meg a lába.

-Ó… De attól még mehetnél sportcipőben. Eléggé magas vagy.

- Anya…

- Jó, tudom. „Nem sokára tizennyolc leszek, had vegyek fel amit akarok.” - utánozta oly’ sokszor hajtogatott mondatom.

- Köszönöm. Amíg nem döntök úgy, hogy scene leszek neon zöld hajjal és annyi pc-vel hogy épp, hogy látni lehet arcom, addig szerintem nem baj, ha néha-néha magas sarkút veszek fel.

- Nem is tudom mi az a scene. - rázta meg a fejét.

- Ha látsz egyet az utcán mindig úgy nézel rá mintha egy ufonautát látnál. És mindig fűzöl hozzá valamit.

- Jaj, hogy azok? Nem is tudom, mit gondolnak, amikor annyi félére befestik a hajukat, mint amilyen ruhám nincs is. - mondta undorral az arcán.

- Látod?

- Mit?

- Semmi. - Mosolyogva megráztam a fejem. - Akkor mi lesz holnap?

- Harry-ék áthívtak vacsorázni. Vagy inkább úgy mondom, hogy grillezni.

- Milyen Harry-ék? - kérdeztem lassan, összehúzva a szemöldököm.

- Az, akivel mindig játszottál kiskorodban, amikor jöttünk meg látogatni a mamát.

- Ja, hogy ő. Akivel el vagyok jegyezve.

- Akkor emlékszel.

- Igen. Még a gyűrű is meg van valahol, de már nyílván kicsit kicsi.

- Első kérdésre válaszolva: A-a. - ráztam meg a fejem.

- Akkor jó. - Felállt és az ajtó felé vette az irányt. - Hat óra körül megyünk.

- Oké! Szia! - integettem a kezemmel, jelezve, hogy menjen, mert tovább szeretnék olvasni.

- Feküdj majd le. - becsukta volna az ajtót, de kinyitotta.

- Oké. - integettem tovább. Megint elkezdte becsukni, de újra visszaszólt.

- És szerintem már most válaszd ki mit veszel fel mert megint elkésünk.

- Rendben. - sóhajtottam.

- Jaj, igen, és grillezni fogunk. - nyitott vissza újra.

- Oké.

- Akkor jó éjt.

- Neked is. Szia. - végérvényesen becsukta az ajtót én pedig letetem a kezem és tovább belemélyülve olvastam a könyvem.

Sorry

1.rész

Ha ezt olvasod, akkor valószínűleg ide tévedtél az első One Direction-ös blogomhoz. Remélem lesz valaki olyan, akit érdekel és nem rest kommentet is írni. De ha csak egy anti-directioner vagy kösz, nem kell bővebben kifejtened a véleményed alul. :D A többiektől viszont várom a visszajelzést akárcsak egy olyan kis rövid formában, mint: jó/tetszik/hülyeség/szar/rossz. De ha esetleg nem sajnáljátok koptatni a betűket a billentyűzeten, írhattok hosszabbat is pl; mi tetszik, mi nem stb... A fejlécen gondolom, ki lehet venni ki a főszereplő, de a többi fiúk is többé-kevésbé feltűnnek  - és még az sem kizárt, hogy az ő szemszögükből is lesz írva néha. Ilyen karakter bemutatásos-képes cuccot nem tervezek, mert a személyiségeket majd meglátjátok, milyenek lesznek, a (kitalált) szereplők külsejét meg szerintem jobb elképzelni mindenkinek saját magának. Legalább is én ennek a híve vagyok… Ha valaki olyat szeretne, hogy ne maga képzelje el a szereplőket, hanem már lássa maga előtt annak ott a film. Szerintem -saját vélemény- olvasni jobb. Hosszabb tartalmasabb és pörög a szinte saját rendezésű filmed a fejedben. Igen, ez egy kicsit sok lett ide előre… de ha már ezt volt fáradtságotok elolvasni olvashattok nyugodtan tovább. :D

Béke, öröm, szeretet.

JustADreamer.

- Harry! Gyere, megyünk! Harry! - kiabáltam és láttam, ahogy a lépcsőn lefelé baktat és mikor leér, mosolyogva néz rám. Megsimogattam és szóltam anyának, hogy elmentünk sétálni. - Harry állj meg! Ne fussál már olyan gyorsan! - kértem, hogy lassítson, de nem nagyon gyakoroltam hatást rá. Még mindig olyan gyorsan futott, mint az előbb. Sőt gyorsabban. Eszében sem volt megállni. Mondjuk egy kutya futtatón nyugodtan. Nem is ez volt a baj, hanem, hogy egy számomra teljesen idegen fiúhoz futott oda, és elkezdte nyalogatni őt. A fiút láthatóan nem zavarta, lehajolt hozzá, és mosolyogva simogatta a fejét. De engem igen, mert nem akarom ezt az első benyomást tenni valakire. - Harry! Mit csinálsz? Nem szabad! Gyere ide! Most! - mentem mérgesen oda, de ő nem hallgatott rám, viszont a fiú felnézett rám kérdően, majd elnevette magát. Wow, nem is akármilyen fiú. Azt hiszem ez is azon pillanatok egyike, hogy pár percre szerelmes leszel belé és soha többé nem látod.

- Sok mindent, mondtak már a rajongók, de ezt még nem! - nevettet. Na, jó én azt hiszem, inkább passzolom. Mennyire nagyképű… Mit képzel ki ő? John Lennon? Nem, nem ő csak… Ki is?

- Hogy mi? Harry gyere… - hívtam a kutyámat. Most már oda jött, és rátudtam tenni a nyakörvet.

- Látod! - nevetett még mindig.

- Nem tudom, miről beszélsz, de ameddig te tudod, addig jó. - fordultam meg és mentem volna, de megszólított. Sóhajtva vissza fordultam.

- Te nem tudod, ki vagyok?

- Még is honnan kéne tudnom? Hú, de nagyképű valaki! - mérgesen forgattam a szemem. Utálom az ilyen embereket.

- Te pedig forrófejű. De nem úgy értem, hanem, hogy nem ismersz se honnan?

- Kéne? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, sóhajtott egyet és rám mosolygott. Olyan aranyosan mosolygott, hogy szerintem kicsit el is pirultam.

- Furcsa. De szerencse. Az én nevem Styles. Harry Styles. - mondta „James Bond”-osan és én felnevettem.

- Ó, leesett.

- Mi?

- Az, hogy Harry. Őt is így hívják. - mutattam a kutyámra, aki pár méterrel távolabb kergette a farkát.

- Hogy ha ismernénk, egymást azt hinném, hogy rólam nevezted el.

- Mert, hogy?

- Mert, szinte mióta találkoztunk az óta forog körbe-körbe-körbe-körbe - követte fejével a mozgását. - és meg sem áll… Rájött az 5 perc. És amit ő művel az még az enyhébb változat hozzám képest.

- Engem sem láttál még.

- De még láthatlak. - mosolygott.

- Vicces vagy. - mondtam közömbösen.

- Tényleg? Hát, akkor... - kotorászott a zsebében, amikor hirtelen egy barna, borzosan belőtt hajú fiú hirtelen hátulról megölelte Harry-t és nyomott az arcára egy puszit. Én furcsán mosolyogva néztem őket. De jó. Végre egyszer megtetszik valaki az is buzi kell legyen.

- Am… - ennyit bírtam kinyögni magamból.

- Louis! - rázta le Louis(?) ölelését Harry. - Pont most ugye?

- Bocsánat drágám, nem tudtam, hogy épp csajozni próbálsz. - mi? Most heterók? Jól van, én már össze vagyok zavarodva.

- Azt hiszem, hogy én most inkább megyek… - mutattam a kutyámra mentség ként. - Harry gyere! - guggoltam le és vártam, hogy idejöjjön és megtudjam kötni.

- A kutyádat is Harry-nek hívják? Vagy egy szado-mazo állat vagy… - nagy szemekkel néztem rá. -  Tudod mit, inkább az elsőre voksolok. - spekulált Louis az állát fogva.

- Na, ne már! Neked egyből leesett?- nézett Harry Louis-ra tátott szájjal.

- Hát én nem nézném ki belőle, hogy nyakörvet tenne rád, de ahogy a mondás tartja; ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján! - okoskodott Louis, miközben hozzá oda jött Harry (a kutya) és rátettem a nyakörvet.

- Ő itt Harry a KUTYA. - emeltem ki a kutya szót.

- Mivel bizonyítod? - tette állához a kezét Louis és én felsóhajtottam.

- Valami paranccsal?

- Oké… Ül! Ül! Ül! - mondogatta határozottan miközben a kutyára mutatott.

- Lou… - mondta sóhajtva Harry és Louis vállára tette a kezét. - Már régóta ül…

- Ó! Ez esetben; fekszik Harry! Fekszik Harry! Harry! Fekszik! Lehet, hogy nem hallja, leguggolok hozzá.

- Ez fájt. - nevettük el magunkat Harry-vel és Louis is mikor leesett neki, hogy mit mondott.

- Jól van. Ne nevessetek már! - mondta miközben még mindig nevetett ő is. - De ez azt bizonyítja, hogy nem Harry-nek hívják. - fonta össze a karját csíkos pólója fölött és felhúzta az egyik szemöldökét.

- De hogy nem. Lehet elfelejtettem említeni, hogy csak rám hallgat? - mosolyogtam. - Harry, fekszik! Hempereg! Ül! Pacsit! Másikat is!  Ügyes vagy. - simogattam meg a fejét és ő megnyalta kezem. - Elhiszed?

- Harry! - szólította valamelyiket Louis, de mind ketten odafordultak. - Hehe, ez vicces… Igen. Akkor mégsem vagy őrült rajongó, aki az egyik bandatagról nevezi el a háziállatát.

- Először is, nem hogy őrült, de még rajongó sem vagyok. Sőt fogalmam sincs, kik vagytok. - nevettem el magam kínosan. - De már megtudtam, hogy egy bandába játszotok… És nem mondtad a neved de gondlom, hogy Louis-nak hívnak.

- Tényleg? - fordult Louis Harryhez. - Ja, amúgy igen.

- Bizony. - bólintott Harry mosolyogva válaszként.

- One Direction sem mond semmit?

- Öm… Várjávárjálvárjál… - gondolkoztam. - Aha… Az egyik barátnőm bír titeket. De leginkább azt a szöszit. Akinek nem tudom mi a neve.

- Niall. - vágtak közbe egyszerre.

- Akkor ő. Egy videó klipeteket láttam. Nem sok dereng belőle sem a dal, sem az arcok. Asszem’ tengerparton játszódik.

- What Makes You Beautiful. - mondták ismét egyszerre.

- Ezt gyakoroljátok?

- Nem. - mondták ismét egyszerre. - Hé! Mi? Te… - veszekedtek egymás felé fordulva, amikor Louis hirtelen megfogta Harry vállát. - Oké. Elég.

- Puszta véletlen. - mondta Harry ezúttal már szólóban. - Elég lesz Lou. Ne nézz így nem vagyunk buzik. Ez csak „bromance”. Legalább is így hívják a rajongók.

- Hogy mi?

- Bromance.- biccenett.

- Bromance?

- Amolyan testvéri szeretet.

- Óó… Vágom.

- Mért, azt hitted? - nevetett.

 - Mit?

- Hogy homokosak vagyunk.

- Háááát… izé.

- Hát pedig nem. - rántotta meg a vállát. - Louis… - köszörülte meg a torkát.

- Óh értem én. Ciao, örülök, hogy megismerhettelek. Ééés… szerintem még találkozunk.

- Hát. Talán. És ha már Ciao. Akkor Adios!

- Tschüs! - integettet miközben hátrafordulva ment.

- Au revoir! - integettem.

- Szóval… - nézett utalgatva.

- Szóval?

- Megadod a számod? - húzta ki a zsebéből a telefont és felém nyújtotta. - És amúgy én már bemutatkoztam. A kutyád is. És ezután általában a másik fél is beszokot…

- Nem vagyok átlagos. És… Bocs, de…

- Nem adod meg, mi? Pedig te nem is vagy idősebb nálam szerintem, amit megértenék… - kínosan mosolyogva magyarázott.

- Nem akarok olyannal randizni aki híres. Lefogadom, hogy a fél világ, mit meg nem tenne azért, hogy elkérje Harry Styles a telefonszámát és később elhívja valahova randizni. Vagy akármilyen hírességgel. - erősen gesztikuláltam. - Hát. - vontam meg a vállam. - Én a világ másik feléhez tartozom.

- Megértelek. - nyögte ki miután nyelt egyet. Félre húztam a szám. - Hát, Harry. - sóhajtva beletúrt a hajába. - Kikosaraztak.